HU/EN
2016. május 10.
RTL

Vidus Gabriella 16 éve dolgozik az RTL-nél, 2008-ban nevezték ki az r-time Kft. ügyvezető igazgatójának és az RTL Klub kereskedelmi igazgatójának. Tavaly nyáron pedig átvette a piacvezető RTL Magyarország vezetését. Ehhez a cégcsoporthoz tartozik az RTL Klub és további hét csatorna, az RTLII, Cool, Film+, Film+2, RTL+, Sorozat+ és a Muzsika TV. A portfólió 2015-ben is toronymagasan nyerte a televíziós csatornák nézettségi versenyét, így nem meglepő, hogy Vidus Gabriella lett a tavalyi év után idén is a lista első helyezettje, vagyis az ország legbefolyásosabb embere a médiaiparban.

A TOP50-es listán az RTL Magyarország vezérigazgatóján kívül több RTL-es vezető is előkelő helyezést ért el. Így Kolosi Péter, aki ezúttal a 6. legbefolyásosabb embernek számít a médiaiparban. Kolosi a kezdetek óta az RTL-t erősíti, 1997-től a Fókusz főszerkesztője és műsorvezetője volt, majd 2001-től az RTL Klub programigazgatója. Emellett tavaly július óta már az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese is.

A listán a 13. helyen szereplő Rudas András az RTL Group alelnökeként 2009 óta látja el – többek között – a cégcsoport kelet-európai érdekeltségeinek a felügyeletét. Emellett 2015-ben a Vidus Gabriella kinevezése előtti időszakban az RTL Group magyarországi érdekeltségeinek megbízott vezérigazgatójaként dolgozott. Az ideiglenes kinevezése után is az RTL Magyarország elnöke maradt.

Dudás Gergely a TOP50-es lista 15. helyét érte el, aki 2000-ben csatlakozott az RTL Klubhoz, 2008-ban nevezték ki értékesítési igazgatónak, először csak az RTL Klubért felelt, majd később már a teljes kábel portfólióért is. 2015. július közepe óta az r-time Kft. ügyvezető igazgatója, egyben az RTL Klub kereskedelmi igazgatója.

Kotroczó Róbert, az RTL Magyarország hírigazgatója a 28. helyet szerezte meg. 1999-től az RTL Klub Reggeli című műsorának volt a főszerkesztője. 2000-től az RTL Híradó hír-főszerkesztője és 2001 óta tölti be jelenlegi, hírigazgatói pozícióját. Kulcsszerepe van abban, hogy mára az RTL Híradó nézettségben és presztízsben is a legmagasabb szintet érte el, egyben a televíziós újságírás egyik legnívósabb képzőhelyévé vált az országban.

A BrandMánia adását, melyben a TOP10 legbefolyásosabb emberrel készített kis filmek láthatók, az alábbi linken lehet elérni:
http://rtl.hu/rtlklub/brandmania/brandmania-2016-05-05-1