HU/EN
2016. november 16.
RTL

A Konyhafőnök negyedik évadában hét héten keresztül követhették nyomon a főzőtudományukat próbára tévő versenyzők munkáját a nézők. A szakmai zsűri, Sárközi Ákos Michelin-csillagos séf, Wossala Rozina étteremtulajdonos és Fördős Zé bírálták az ízletes vagy olykor félresikerült ételeket. A finálét megelőző napon a zsűri úgy döntött, hogy Németh Ádám és Wirgha Márk teljesítménye győzte őket meg annyira, hogy esélyt adjanak nekik a végső küzdelemben. Ők ketten lefőzhettek egy saját maguk által megkomponált, három fogásos menüsort, két középdöntős versenyző segítségével. Ez volt az az ételsor, ami alapján a zsűri a végső döntést meghozta. A tízmillió forintos fődíjat végül Ádám vihette haza, aki elárulta, egy önfenntartó farmot szeretne létrehozni a nyereményösszegből.

„Az álmom egy kis farm, ahol kecskéket tartok, szőlőt termesztek és bort készítek. Egy önfenntartó mini gazdaságot szeretnék létrehozni, ahol nyugalom, harmónia és jó levegő vesz körül. Emellett egy gasztronómiával foglalkozó vállalkozáson dolgozom, de abba inkább kemény munkát szeretnék fektetni, a nyereményösszegből pedig az álmomat valóra váltani”  – mondta Ádám.

A győztessel készült exkluzív interjú itt érhető el:  http://rtl.hu/rtlklub/akonyhafonok/nemeth-adam-olyan-volt-mintha-kilottek-volna-az-urbe