HU/EN
2016. június 7.

Egy nagydumás vagány hölgy, illetve egy magabiztos 18 éves tinédzser nyerte a Comedy Central első hazai standup tehetségkutatóját. A Magyarország, szereplek! idén tavasszal indult útjára, hogy az ország felfedezhesse a legjobb feltörekvő humoristákat.

A Viacom magyar humorcsatornájának egyedülálló műsorára több mint 300 pályázat érkezett olyan amatőr fiataloktól, akik a standup új generációjának részévé szerettek volna válni. A vállalkozó szellemű ifjak közül a Litkai Gergely, Felméri Péter, Kőhalmi Zoltán humoristák és a Viacom programigazgatója, Kabai Zoltán alkotta zsűri által legjobbnak ítélt negyven produkciót stúdióban, nézők és kamerák előtt rögzítették, majd egy szakmai előválogatót követően húsz előadóra lehetett szavazni a produkció hivatalos weboldalán. Az online voksolás után tíz versenyző jutott a döntőbe, akik már a Comedy Central képernyőjén is megmutathatták a rátermettségüket. A tegnapi döntőben megismerkedhettünk a legjobb feltörekvő humoristákkal, illetve megtudhattuk, hogy a közönség kedvence a szemtelenül fiatal Szabó Balázs Máté lett, a szakmai zsűritől pedig Zabolai Margit Eszter vehette át az első díjat.

„Nem szeretnék női standuposként elkönyvelődni. Persze más perspektívából közelítek meg néhány szituációt, ez eltérő stílust és témákat is szülhet. A döntőben kibeszélt menstruációs téma nekem is nagyon ijesztő volt, még a felkonf alatt is azon gondolkodtam, hogy bevállaljam-e vagy sem, de ahogy kiálltam, már csak egy bulinak fogtam fel az egészet  – nyilatkozta  Zabolai Margó. „Nem hiszem, hogy bármiben is jobb vagyok, mint a többiek, az open mic-os tapasztalataim előnyt nyújthattak ugyan, és lehet, hogy a döntős előadásom tényleg jól sikerült és a húzósabb témaválasztásom is növelhette az esélyeimet, de itt szerintem mindenki remek, nagyon szoros mezőny volt!”

A zsűri oszlopos tagja, Felméri Péter elárulta: mindegyik ítésznek megvoltak a saját dobogósai, ezeket pontozták újra, aztán teljesen matematikai alapon hozták meg a döntésüket. Margó produkciója pedig különösen tetszett neki.  „Sok női standupos átlagos témákkal áll színpadra, Margó viszont a nők szemszögéből dolgozta fel a nőiséget. Megvolt a produkcióban az úgynevezett „plusz egy lépés” is, nemcsak arról volt szó, hogy mi történt vele, és ide-oda csapongott, hanem elgondolkodott a miérteken is”  – mondta Felméri.

Litkai Gergely szerint ebben a szakmában a hosszútávfutás a lényeg, azt is figyelembe kellett tehát venniük, hogy mennyire lehet a győztes produkcióból a jövőben építkezni.  „A téma és a megközelítése nagyon fontos; Margónál ez maximálisan működött, az előadása összeszedett és szerkesztett volt . ”  – fűzte hozzá Litkai. Kőhalmi Zoltán pedig arról számolt be, hogy a döntés nehézsége ellenére elégedettek a közönség, illetve a saját végszavukkal is.  „Úgy gondolom, hogy a mai este szereplői közül mindenkivel fogunk együtt dolgozni a jövőben. Szabó Balázs Mátéban az tetszett igazán, hogy minden apró dologból humort vagy szituációt csinál, és azt el is játssza. Ráadásul ilyen fiatalon, szóval hol van még a többi dolog, amit még megél, amikből újabb műsort csinál?”   – lelkendezett Kőhalmi.

Zabolai Margit Eszter és Szabó Balázs Máté nevét érdemes tehát megjegyezni, hiszen ahogy Kőhalmi is mondta, a Magyarország, szereplek! döntőseiről minden bizonnyal sokat hallhatunk még a közeljövőben, hiszen a legjobb tízbe bekerült humoristák már mind kinőtték a szűk családi és haveri kört, és szélesebb tömegek előtt a helyük, hogy újra és újra megmutathassák magukat ország-világnak.

Ha szeretné újra látni a Magyarország, szereplek! 10 legjobb produkcióját, akkor megnézheti június 10-én, pénteken 21.00-tól, másnap 09.30-tól, valamint június 12-én, vasárnap 19.00-tól, a Comedy Centralon!