HU/EN
2017. május 16.

Mind főműsoridőben, mind teljes napon toronymagasan a Film+-nak lett a legjobb a kiemelt célcsoporton elért közönségaránya a 19. héten, ráadásként a legnézettebb mozi is csatornán futott. Magyarország első számú filmes csatornáját közvetlenül a Cool követi, ahol mind a sorozatok, mind a filmek egyaránt jól teljesítettek.

Messze lehagyta a konkurenciát a Film+, főműsoridőben és teljes napon is 4,3 %-os közönségaránnyal lett mindkét kategóriában az abszolút győztes. Kiváló filmválasztásának köszönhetően a csütörtöki napon szerepelt legkiemelkedőbben a csatorna, John Wick 8,1 %-os közönségarányt ért el, ami által a hét legnézettebb második generációs mozija is lett. De remekül szerepelt még a Parker című amerikai akciófilm is Jason Statham főszereplésével, ami szerda este 5,6 %-ot zsebelt be és a vasárnapi a 22 Jumps Street – a túlkóros osztag című akció-vígjáték is, ami 4,9 %-on végzett.

3,2 %-os közönségarányával a Cool négy csatornával osztozott a teljes napi második helyezésen, de a főként amerikai sorozatokról és filmekről ismert csatorna lett közülük a legeredményesebb főműsoridőben 3,4 %-os közönségarányával. Dr. Csont ezúttal is a legnézettebb tengerentúli sorozat volt, legnézettebb része a szerdai volt 6,1 %-kal. A bűnügyi antropológus nyomozása után a csatorna toplistáját a Red című kémfilm-paródia követte, melyben olyan neves színészek kaptak szerepet, mint Bruce Willis, Mary-Louise Parker, John Malkovich, Morgan Freeman és Helen Mirren.

Az RTLII 2,3 / 2,1 %-on teljesített a kiemelt célcsoporton. Hétfői és csütörtöki napjára lehet a legbüszkébb, előbbi napon a Showder Klub szárnyalt egészen 4,1 %-ig, csütörtökön pedig a végéhez közeledő Európa Liga elődöntős visszavágó mérkőzésén a Manchester United a Celta Vigo-val csapott össze, a meccs végeredménye 1:1 lett. A 18-49 évesek körében ez 4,1 %-os közönségaránynak felelt meg, ami több mint 60 ezer nézőt jelentett a célcsoporton.

 

Forrás: Nielsen Közönségmérés. A nézettségi adatokat – ahol nem jelezzük külön – az RTL Klub kereskedelmileg legfontosabb, fiatal felnőtteket magába foglaló célcsoportjára (18-49 évesek), főműsoridőre vonatkozóan közöljük. Este és főműsoridő alatt a 19:00-22:59 közötti idősávot értjük. A műsorok nézettségénél az adott műsorszám napi nézettségét vesszük alapul, amely tartalmazza az élő, valamint a napon belül történő visszanézés nézettségi adatait is.