HU/EN
2016. június 7.

A Cool és a Film+ ezúttal fej-fej mellett végzett, mindkét csatorna 4,8 %-os közönségrészesedést zsebelt be a héten. Főműsoridőben ezúttal a Cool volt erősebb 5,5 %-os közönségarányával, de nem sokkal maradt el tőle a Film+ sem a maga 5,3 %-ával. Az RTLII a saját gyártású műsorainak befejeztével sem gyengült, teljes napot nézve még gyarapodott is az előző héthez képest (All day / Prime: 2,3 / 2,1 % SHR).

Június első napján rögvest sikerrel indított a Cool, ezúttal a nézők kedvence, a Dr. Csont c. sorozat tarolt idősávjában, 9,8 %-os közönségarányával a konkurens TV2 filmjét bőven felülmúlta. A dobogó második fokára a vasárnap esti filmje került, 7,3 %-ával a csatorna legjobb mozija lett a Red című akcióvígjáték.

Ugyancsak vasárnap este volt a Film+ legeredményesebb filmje is, a Riddick című brit-amerikai sci-fi Vin Diesel főszereplésével 6,5 %-ot tudhatott magáénak. A kém-paródiát a szerda esti Bérgyilkosok és  a pénteki A pap – háború a vámpírok ellen című mozi követte, 7,4 és a7,5 %-os közönségaránnyal.

Az RTLII-n a nagysikerű gaszto-reality után ezúttal a humoré lett a főszerep hétköznap esténként, amely nem okozott csalódást a nézők számára. A Showder Klub visszatérő epizódjai a héten átlagosan 3,4 %-on teljesítettek, legnézettebb, csütörtök esti része jóval a csatorna átlagát is meghaladta a maga 4,8 %-ával.

 

Forrás: Nielsen Közönségmérés. A nézettségi adatokat – ahol nem jelezzük külön – az RTL3 kereskedelmileg legfontosabb, fiatal felnőtteket magába foglaló célcsoportjára (18-49 évesek), főműsoridőre vonatkozóan közöljük. Este és főműsoridő alatt a 19:00-22:59 közötti idősávot értjük. A műsorok nézettségénél az adott műsorszám napi nézettségét vesszük alapul, amely tartalmazza az élő, valamint a napon belül történő visszanézés nézettségi adatait is.
Heti átlagos főműsoridős közönségarány alapján a kereskedelmileg kiemelt célcsoportban (18-49 évesek)