HU/EN
2016. május 23.

A legkiemelkedőbb teljesítmény a Film+ nevéhez köthető a héten: míg átlagos főműsoridős közönségaránya 6,3 % SHR volt (a teljes nap pedig 5,6 % SHR) a kereskedelmileg kiemelt célcsoporton, csütörtökön ehhez képest 11,3 %-ot hozott. Ezt A feláldozhatók 3. amerikai akciófilmnek köszönhette, amely 13,3 %-os közönségrészesedésével tartolt a kábelpiacon. Ezzel az eredménnyel mind idősávjában, mind pedig a teljes főműsoridőt tekintve messze megelőzte a konkurens TV2-őt és az összes kábelcsatornát. Önmagához viszonyítva pedig magasan az év filmje lett az akciómozi, így januári csúcsát döntötte meg a csatorna.

Hasonlóan kiváló filmjeivel és sorozataival a Cool (All day: 5,3 %, Prime SHR: 6,1 %) főként a nőknek kedvezett, a toplista élére az örök klasszikus Pretty women vagyis a Micsoda nő került Julia Roberts főszereplésével, 9,5 %-os közönségaránnyal. A közönségrészesedésben azonos Dr. Csont ezúttal a második helyre szorult, a dobogó harmadik fokára pedig a vasárnapi film került. A Kellékfeleség amerikai romantikus film  Adam Sandler és Jennifer Aniston főszereplésével 9,9 %-os közönségarányával a TV2 hasonló idősávjában lévő Hajdú Péter Showműsorát is megverte.

Nagyszerű hetet zárt az RTLII is (All day: 2,3 %, Prime SHR: 2,4 %). Ezúttal az Európa Liga szezonzáró döntője aratta a legnagyobb sikereket a csatornán: valamivel több, mint 86 ezer nézővel és 5,8 %-os SHR-rel a nézők kedvence lett a héten. A focit a keddi Hagyjál főzni! nagysikerű családi gasztro-vetélkedő követte, ami a vége felé közeledve is rendkívüli izgalmakat tartogatott, 5,2 %-os közönségarányával az április 4. óta tartó műsor legjobb eredményét produkálta.

 

Forrás: Nielsen Közönségmérés A nézettségi adatokat – ahol nem jelezzük külön – az RTL3 kereskedelmileg legfontosabb, fiatal felnőtteket magába foglaló célcsoportjára (18-49 évesek), főműsoridőre vonatkozóan közöljük. Este és főműsoridő alatt a 19:00-22:59 közötti idősávot értjük. A műsorok nézettségénél az adott műsorszám napi nézettségét vesszük alapul, amely tartalmazza az élő, valamint a napon belül történő visszanézés nézettségi adatait is.
Heti átlagos főműsoridős közönségarány alapján a kereskedelmileg kiemelt célcsoportban (18-49 évesek)