Oláh Szandra

Beosztás: 
Key Account Manager
RTL Klub

Szakmai életút

A főiskola mellett könyvelőként tevékenykedtem, majd 5 év után már biztos voltam benne, hogy nincs maradásom azon a területen. Jelentős élesváltással, 2003. nyarán kerültem az RTL Kereskedelmi Osztályára, ahol számlázási és barter asszisztensként kezdtem dolgozni. Az évek folyamán a számlázáson túllépve, a kampánykezelés mellett beletanultam az adásszerkesztés rejtelmeibe is. Végül az időközben rohamosan fejlődő r-time portfóliónak valamint az emiatt szükségessé vált szervezeti struktúraváltozásoknak köszönhetően kóstolhattam bele a sales munkába, 10 hónapig Salamon Adri gondos felügyelete alatt, majd 2009. márciusa óta "junior key account manager"-ként  önálló szerepkörben.


- Hogy indul egy reggeled?
"Riasztással", amit mások "Szundi"-nak hívnak. Ragaszkodom a megszokott dallamhoz, ezért megtartottam a korábbi telefonom erre a célra.

- Hogy végződik egy napod?
Kizárt, hogy a TV előtt aludjak el. Lefekszem és elképzelem miről szeretnék álmodni.

- Tudod mi zajlik épp a Barátok köztben?
Nem igazán. Néha elkapok belőle egy pár percet, de nem vagyok képben.

- Jut időd sportolni vagy más hobbira a szabadidődben?
Sportolásra mindenféleképpen. Ha éppen lusta vagyok, ráfogom, hogy nem jut rá idő, de ez nem igaz. Pár hete betekintést nyertem a golf lenyűgöző világába, azóta egyre lelkesebb és elkötelezetebb vagyok ebben az irányban.

- Rendet tartasz az íróasztalodon?
Határozottan nem.

- Mi az, ami leginkább kihoz a sodrodból?
Az igazságtalanság, és ha válaszra sem méltatnak.

- Mi tud a leginkább felvidítani?
Azoknak az embereknek a társasága akik a "legközelebb állnak" hozzám.

- Mi a kedvenc sorozatod?
Nem nagyon van ilyen. Nem nézek sorozatokat, de "Az elnök emberei"-t szeretem.

- Mit hallgatsz reggel a kocsiban?
Általában CD-t, mostanában Rise FM-et.

- Európán belül vagy Európán kívül szeretsz utazgatni?
Ha utazásról van szó, mindegy mi a célpont.

- Hány telefonszámot tudsz fejből?
Maximum kb. tízet.

- Szoktál munka közben zenét hallgatni?
Szinte mindig.

- Ki a kedvenc színészed?
Harrison Ford.

- Milyen zenét szeretsz?
Széles a skála, de leginkább disco, funky.

Milyen könyvet olvastál utoljára?
Újabban egyszerre kb. 5 könyvet is olvasok, és nem is feltétlenül fejezem be mindegyiket…

Teszel újévi fogadalmakat?
Nem.

- Melyik a kedvenc ételed?
Nincsen kedvencem. Sokmindent szeretek, ha jól van elkészítve.

- Mi jut eszedbe a tavaszról?
Legalább 5-6 hónap jó idő és varázslatosan szép természet.

- Babonás vagy?
Nem.

- Kávé vagy tea? Mostanában nem teljesen egyértelmű, de kávé.

- Percre pontosan vagy késve? Pontosan.

- Sms vagy telefon? Attól függ, kivel.

- Sör vagy bor? Bor.

- Kispárna vagy nagy párna? Közepes :)